AndorPapp
23senki
K.András75
Zslt
Zsolt351@

Sikertörténetek

                                                       
                                                                                    

Ha kitartó vagy, sikerülni fog!

 

Az alábbi történetet Szilvi és Atti küldte nekünk, akik megtalálták egymást az oldalon. Ha Te is sikerrel jársz a társkeresésben a Felszedleken, ne felejtsd el megírni és elküldeni nekünk történetedet a felszedlek kukac gmail.com címre!

 

Kedves Felszedlek,

2021. julius elején kezdtünk el ismerkedni a Felszedleken. Néhány levélváltást követően hamar sor került az első találkozónkra, ahol kölcsönösen szimpatikusak voltunk egymásnak.  Mindketten próbálkoztunk már egy ideje hozzánk illő társat találni, és végre itt sikerült! Szeptemberben volt az esküvőnk, decemberben pedig megszületik közös gyermekünk, akire már mindketten nagyon vártunk, vágytunk.

Minden társkeresőnek azt kívánjuk, hogy ne adják fel a próbálkozást, mert anélkül nem fogják megtalálni azt a partnert, aki megfelelő társuk lehet az életben, akivel boldoggá válhatnak a szürke hétköznapok is. Lehet, hogy nem elsőre találod meg az Igazit, de ha kitartó vagy, sikerülni fog.

Köszönjük Felszedlek!

 

                                                                 
 
 
                                     Boglárka (Közgazdász)
 
                                                          

Elég sok randi oldalon jártam már, de itt most leragadtam. Kedves emberekkel beszélgettem, használható web oldal és mindez ingyen! A legjobb társkereső oldal címet most az Felszedleket ajánlom.
 
Edina (Recepciós)
 
                         
                                                          
                                                                                   
A barátnőm ajánlotta a partnerkeresőt. Komoly kapcsolat reményében regisztráltam. Az első héten sokan rám írtak. Most is innen ismerkedem, de már élőben. Eddig minden jól alakul. :)

 

 
 
 
 
 
                                                                                           Szandi és Ferike
 

“Szerintünk ma már egyáltalán nem ciki társkeresőzni. Sokkal hatásosabb, mint naponta lerészegedni valahol csak azért, hogy felszedjünk valakit.”

Eleinte csak a buli kedvéért regisztáltunk az felszedlek.hu online társkeresőre. Akkoriban minden barátunk és közeli ismerősünk társkeresőzött már, így gondoltuk, mi is kipróbáljuk. A sokak által használt Tinder szóba sem jöhetett. Nem fogalmazódott meg bennünk, hogy komoly kapcsolatot szeretnénk, de abban azért biztosak voltunk, hogy nem is egyéjszakás kalandokra vágyunk.

Kicsit olyan volt az egész, mint egy hétvégi buli. A barátok invitáltak minket az felszedlek.hu-ra, mi pedig csatlakoztunk. A különbség talán annyi, hogy nem néhány óránk volt megismerni egymást egy alkoholgőzös, sötét szórakozóhelyen, hangos zene mellett, hanem idővel, hosszas, izgalmas beszélgetések következtében jutottunk arra a döntésre, hogy közelebbről is meg szeretnénk ismerni egymást. Szerintünk ma már egyáltalán nem ciki társkeresőzni. Sokkal hatásosabb, mint naponta lerészegedni valahol csak azért, hogy felszedjünk valakit.

 

                                                   

 

                                                                               Ervin és Zsuzsa

 

                                                      

Ezúton mondunk köszönetet....valaha így kezdtem...mikor még csak bimbózott a kapcsolatunk a férjemmel.
Igen. Ő már a férjem.A Nagy Ő.Akibe a mai napig fülig szerelmes vagyok,és Ő is belém..hiszen érzem.
Miután megírtam az első köszönetnyilvánító levelemet,azután egy hónappal már össze is költöztünk.Szóval a távolság nem volt akadály.
A kislányom rajong a páromért a mai napig,és apaként szereti.Néha még féltékeny is voltam rá,hiszen amíg nem ismertem meg Zolit,addig csak én voltam a számára,és minden szeretetét én kaptam.Utólag viccesnek tűnik a dolog,de ez azt hiszem természetes reakció volt.
Sosem felejtem el hogy milyen csodálatos érzés volt amikor,és ahogyan megkérte a kezemet a csajszikám jelenlétében.Gréta elpityeregte magát és csak annyit mondott: "teljesült az álmom",és megölelt.Nem mondhattam nemet :) .Mindig is ilyen embernek képzeltem el a gyerekeim apját.
Gyönyörű esküvőnk volt,nagyon jól éreztük magunkat.Azon a nyáron sok eső volt,de aznap verőfényes napsütés.
Lassan egy éves házasok vagyunk,és egy picike fiúcskával is gyarapodott a családunk.
Boldog vagyok, szerelmes, két egészséges gyönyörű gyermek édesanyja, feleség, lelki társ, valakinek a másik fele...nincs ennél jobb érzés.
Ezerszer, és ezerszer hallottátok már biztosan, de még sokszor fogjátok:KÖSZÖNET nektek mindenért..... felszedlek!

                                              

 

 

Flóra és Ádám

    0003aszer.jpg

 

Mindketten csaknem egy éve éltünk pár nélkül. Jó ideje fontolgattuk, hogy profikhoz kellene fordulni, hiszen sem időnk, sem lehetőségünk nem volt a társkeresésre. Utólag kiderült, hogy ugyanazon a napon jelentkeztünk az irodában.

 Ám az első randevúig még heteket kellett várnunk. Bár Tünde azonnal javasolta nekem Ádámot, aki szimpatikus is volt, ám hirtelen, főnökei döntésére 2 hónapra külföldre kellett utaznia.

5 úriemberrel találkoztam az iroda jóvoltából ezidő alatt. Szimpatikusak voltak, mindegyikükkel egy-egy kellemes estét töltöttünk el, ám a lelkem mélyén éreztem, hogy nem ők az IGAZIAK.

 Mikor Tünde felhívott, hogy Ádám visszaérkezett Magyarországra, és ő is szívesen találkozna velem, örömömben szólni sem tudtam. A Városligetben a Vajdahunyad Várához beszéltük meg a találkozót. A torkomban dobogott a szívem, amikor odaértem, és kezet fogtunk. (Ahogy utólag megtudtam, az övé is.)

Csodálatos délutánt töltöttünk együtt, majd beültünk egy filmre és vacsorázni mentünk egy belvárosi étterembe. Az első randevúnk 7 óra hosszat tartott! Mindketten éreztük, hogy ez több mint egy flört.

 Az első randi óta 6 hónap telt el. Kezdjük megismerni egymást, kölcsönös bizalom alakult ki köztünk. Hál istennek Ádám 8 éves fiával is remekül megértjük egymást. Nyáron tervezünk egy hosszabb közös utazást, ahol kiderül, egy fedél alatt is működik-e a kapcsolatunk. Ha igen, jöhet az összeköltözés.

 Azt hiszem, mindketten végre boldogok vagyunk! Ezúton is köszönünk mindent a felszedlek oldalnak.